Skip to content

A szerkesztő 1.

május 18, 2012

A fenti karikatúra jó két évtizede, a New York Times 1990. március 5-i számában jelent meg, és tökéletesen jellemzi azt a folyamatot, ami az utóbbi időkben általában a könyves szakmában végbement. Különösen jellemző ez az átalakulás a tankönyvkiadásra, ahol a piaci viszonyok, az erősődő konkurencia és a mind nagyobb anyagi kockázat rákényszerítették a kiadókat a tervgazdálkodásra. A romantikus álmok, a megérzések és a tapogatózás helyét átvették az adatok, a projektek és a gazdasági elemzések.

Ez az elmozdulás nálunk a piaci viszonyok megjelenése óta tart. Korábban az a néhány kiadó, amely tankönyvkiadással foglalkozott, az Oktatási (korábban Művelődési) Minisztérium, illetve ennek háttérintézményei megrendelésére, és ezek felügyelete alatt dolgozott. A tankönyvpiac liberalizálásával megszapo-rodott a tankönyvkiadók száma, és a kiadói műhelyek belső szerkezete és gazdálkodása is megváltozott.

Nyugati mintára a kiadók profitorientált gazdálkodó szervezetekké váltak, az egyedi kiadványok helyét átvette a projektek tervezése és kiadása.

Ennek megfelelően megváltozott a szerkesztő szerepe is. Korábban az államilag felügyelt és kézben tartott iskolarendszer viszonylag áttekinthető volt; a „felelős” szerkesztő a minisztérium vagy az OPI által megrendelt tankönyvhöz keresett egy szerzőt (vagy szerzőket), a kijelölt bizottság felügyelete alatt megíratta a könyvet, amelyből megjelenés után hetven-nyolcvan vagy százezer diák tanult.

Az iskolarendszer átrétegződésével, az irányítási és finanszírozási rendszer megváltozásával átalakultak a tankönyvrendelési, „fogyasztói” szokások is. Manapság a tanár vagy az iskola gyakorlatilag azt rendel, amit akar. A Tankönyvpaci Rendtartás ugyan kimondja, hogy a közoktatásban alapvetően csak a minisztérium által kiadott Tankönyvjegyzékről lehet rendelni, de azt is kimondja, hogy lehet a jegyzéken nem szereplő kiadványból is tanítani, ha ezt az iskolaszék vagy a fenntartó (például az önkormányzat) jóváhagyja. A rendszeres újságolvasó manapság arról is értesülhetett, hogy az oktatási kormányzat újra azt fontolgatja, hogy tantárgyanként és évfolyamonként csak egy, két vagy három (?) jóváhagyott tankönyv lesz, és az iskoláknak kötelező ezekből a könyvekből tanítani.

Ahhoz, hogy egy könyv eljusson a felhasználóhoz, katonai szakkifejezéssel élve: összehangolt támadásra van szükség. A támadás előkészítésében, megszer-vezésében és végrehajtásában fontos szerepe van a szerkesztőnek.

Azt mondjuk, hogy „szerkesztő,” mintha ez egy jól körülhatárolható szerep, foglalkozás lenne. De épp az újabb időkben zajló változások mutatják, hogy a hagyományos szerepek átalakulnak. Az angol vagy amerikai kiadókban régóta megkülönböztetik a „commissioning editor”-t, a „development editor”-t, a „managing editor”-t az „acquisiting editor”-t és a „copy editor”-t. Egy részük belső ember, aki a projektek megszervezésével, a kéziratok begyűjtésével, a kézirat átfuttatásával és a könyv menedzselésével foglalkozik, a többi gyakran szerződéses bedolgozó, a kiadóhoz lazábban kötődő ember, akinek elsődleges feladata a beérkező kézirat gondozása, a lektoráltatás, az anyanyelvi, stiláris előkészítés, majd a korrektúrák „megolvasása.”

A fenti illusztráció habókos filosz-szerkesztője valóban kénytelen átadni helyét a „manager-szerkesztő”-nek. Nálunk ez utóbbi típus először a külföldi tulajdonban lévő kiadóknál bukkant fel, ahol a hazai fiókvállalatokat eleve holland, német vagy amerikai mintára szervezték meg, de a gazdálkodási kényszer a hagyományosan magyar – és egykor állami irányítású – kiadókat is arra ösztökélte, hogy az új struktúrához újszerűen gondolkodó szerkesztőket alkalmazzanak.

Említettük, hogy az utóbbi évek tervezési modelljének alapja a projekt. A projekt alapvetően egy nagyberuházás, amely lehet horizontális – tehát egy évfolyam tantárgycsoportjához ajánlható tankönyvcsalád, és lehet vertikális – egy tantárgyhoz tartozó tankönyvsorozat több évfolyamra. A projekt része a tankönyv, a munkafüzet, a tanári útmutató, a kézikönyv és a kiegészítők (hanganyag, flopi, CD, informatikai segédeszközök stb.).

Amit a szerkesztőnek a projekt indításakor figyelembe kell vennie:

  •  a megcélzott piaci szegmens nagysága,
  •  a piaci helyzet (a konkurencia, a társkiadók várható fejlesztései),
  •  a projekt anyagi vonzatai (a befektetés és a várható megtérülés aránya),
  •  a szóba jöhető, munkára fogható szerzők.

Azok a kiadók, ahol ez a modell már régóta működik, tudják, hogy a projekt csak akkor lehet sikeres, ha a kiadó minden részlege összehangoltan vesz részt benne. Vannak olyan műhelyek, ahol egy-egy projekt teljesen önálló gazdasági egységként működik: a szerkesztők éppúgy „bedolgozók,” mint a designért, a marketingért, a gyártásért és a könyvelésért felelős beosztottak. Manapság az is közhelynek számít, hogy eleve bukásra van ítélve az  a projekt, amely nincs kellően „beágyazva,” ahol a könyvek megjelenését nem előzi meg alapos marketing.

A mai szerkesztő tehát egy (alapvetően gazdasági mutatókkal körülírható) fejlesztési program egyik alkotó résztvevője.

Advertisements

From → A szereplők

Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: