Skip to content

A nyers kézirat útja

május 11, 2012

Noha a megjelenésig tartó 5-9 hónap voltaképpen egybefüggő folyamat, ahol a részegységek sokszor egymásba csúsznak, felcserélődnek, most mégis kiragadunk négy olyan fázist, amelyen keresztül leírható a könyv születése.

  •  A nyers kézirat leadása
  • A végleges kézirat leadása
  • A levonatok
  • Az imprimatúra

A nyers, illetve a végleges kézirat leadási határidejét rendszerint a szerződés rögzíti: ettől eltérni csak indokolt esetben lehet. Szokás írásban is rögzíteni, hogy egy kézirat beérkezett a kiadóba, mert későbbi viták esetén ez fontos hivatkozási pont  a szerzőnek és a kiadónak is.

Nem árt, ha a szerző már a nyers kézirathoz mellékel egy ábralistát, amelyben részletesen leírja, hogy az adott szövegrészhez milyen illusztráció szükséges (rajz, grafikon, táblázat, kotta stb. vagy fénykép), és nagy segítséget jelent, ha tudja egy-egy fénykép lelőhelyét. A fényképek beszerzése a kiadó dolga, de a szerző megkönnyíti a keresést, ha pontos adatokkal szolgál. Viszonylag könnyű a keresés, ha mondjuk a Lánchídról kér egy esti képet, a háttérben a Várral. A grafikai szerkesztő ilyenkor (valóságosan vagy az interneten) ellátogat valamelyik képügynökségre, átnézi a kínálatot, és beszerzi a legjobb képet. Nem ilyen egyszerű, ha a földrajzkönyv írójának eszébe jut, hogy a földmozgások bemutatásához a San Franciscóban leszakadt Tacoma-híd fényképét szeretné betenni. Az internetes keresőprogramok sokat segítenek, de nem biztos, hogy a világhálóról leszedett kép nyomdai szempontból megfelelő, másrészt sokszor nehéz és időigényes kideríteni egy-egy fotó jogtulajdonosát. Vagyis jó, ha a tankönyvben érdekes illusztrációk vannak, de a szóba jöhető képek kérdését a szerzőnek is, a kiadónak is kellő rugalmassággal kell kezelni.

Jó, ha a nyers kézirat terjedelme nagyjából annyi, amennyiről a szerződő felek megegyeztek. Aki idáig jutott az olvasásban, nem fog meglepődni ezen, mert tudja, hogy a kiadó előzetes terveiben a megbeszélt terjedelemhez készült a kalkuláció, ennek alapján rendelték meg a papírt, netán így is hirdették meg a katalógusban. Nem jó, ha a kézirat a tervezett terjedelemhez képest fele akkora, és az se szerencsés, ha háromszor több. Gyakorlott szerkesztőnek mindkét véglet ismerős, de tudja, hogy ebből számos kellemetlen kalamajka származik.

A nyers kézirat a beérkezés után elkerül a bírálókhoz. A bíráló rendszerint egy vagy több felkért külső szakember, a szaktárgy kiváló ismerője, aki részletes bírálatot ír, valamint javaslatot tesz arra, hogy mit és hogyan kell kijavítani a kéziratban. A kiadók rendszerint két szakmai lektorral olvastatják a kéziratot, akik közül az egyik gyakorló tanár, hiszen nem mindegy, hogy egy majdani tankönyv mennyire használható a mindennapi tanári munkában. Nyelvkönyv esetében anyanyelvi lektorral is elolvastatják a kéziratot.

Már a bíráló személyének kiválasztása is bizonyos diplomáciai képességeket igényel, de legalább ilyen nehéz eldönteni, hogy mit kezdjen a szerző és a szerkesztő a megjegyzésekkel. Abban nem lehet vita, hogy a hibákat, tévedéseket, a szembeszökő aránytalanságokat, a torzításokat, pontatlanságokat ki kell javítani. De hogy egy kérdést az egyik szakember így lát, a másik úgy, hogy egy eseménysorból ki mit tart fontosnak vagy hogy egy nyelvkönyvben mennyi legyen az egyes készségek fejlesztésére szánt gyakorlatok mennyisége, melyik korosztálynak milyen szöveg megfelelő, ezek rendkívül szubjektív dolgok, és egy másfajta megközelítés elfogadásáról sokszor nagyon nehéz meggyőzni a szerzőt. Ugyanakkor a bíráló nevének feltüntetése egyben garancia, hogy a kézirat szakmailag megállja a helyét. Tehát a bíráló igénye is jogos, hogy csak olyasmihez adja a nevét, amit maradéktalanul vállalni tud.

Nyelvkönyv esetében nem árt, ha a szerkesztő körültekintően jár el az anyanyelvi bíráló kiválasztásában. Sokszor nem mindegy, hogy az illető mióta él Magyarországon, mennyire tartja a kapcsolatot az anyaországgal, és túl azon, hogy tökéletesen ismeri a saját nyelvét, melyik területen igazán otthonos. Sok itt élő külföldinek éppoly kevés ismerete van a nyelvtanról, stilisztikáról, helyesírásról, mint egy átlagmagyarnak a magyar nyelv sajátosságairól. Vagyis nem árt, ha az anyanyelvi lektor javaslatai mellett fél szemmel egy mérvadó szótárra is sandít a szerkesztő, ha egy-egy szó egybe- vagy különírásával, kiejtésével vagy elválasztásával kapcsolatban kételyei merülnének föl. Csak a példa kedvéért: néhány éve elég jelentős változásokat hajtottak végre a német helyesírásban. Nem biztos, hogy minden tartósan itt élő német (vagy osztrák, svájci) kellően a tudatában van ezeknek a változásoknak.

Ezek után a beérkező bírálatokkal együtt a szerkesztő visszaküldi a kéziratot a szerzőnek. A szerző (vérmérsékletéhez képest) a megjegyzések, javaslatok figyelembevételével átjavítja és véglegesíti a kéziratot, majd visszaküldi a kiadóba. Ez a momentum leírva egyszerűnek tűnik, a valóságban sok kalamajka lehet belőle. Mint föntebb említettük, a szerző (a szerkesztő) és a bíráló nézetei nem mindig esnek egybe. Ilyenkor nagy türelemre van szükség, hogy “a kecske is jóllakjon, a káposzta is megmaradjon,” ahol is végső soron a káposzta a kézirat!

Advertisements

From → A kézirat útja

Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: