Skip to content

Tartalmi kérdések

május 3, 2012

Nyilvánvaló, hogy ahány tankönyv vagy tantárgy, annyi sajátos tartalmi kérdéssel kell megbírkóznia a szerzőnek és a szerkesztőnek. Itt most külön fejezetet kellene szentelni az irodalom- és történelemkönyveknek, az informatikának vagy az énektanítás könyveinek. Bízunk benne, hogy egyszer ezek a fejezetek vagy útmutatók is megszületnek. Örömmel helyt adok akárhány vendégnek a blogban, ha kedvet érez egy-egy részterület bemutatásához.

Van azonban néhány tartalmi sajátosság, amely minden tankönyvben azonos; egyelőre be kell érnie az olvasónak azzal, hogy ezeket összegezzük.

Legyen korszerű: a könyv lehetőleg tartalmazza mindazt a tudásanyagot, amit az adott tantárgyról vagy tudományágról a megjelenéskor tudni lehet. Kicsit idősebb szerkesztők-tankönyvírók még emlékeznek arra a lázas sietségre, amellyel a rendszerváltás idején át kellett írni a tankönyveket: ki kellett húzni mindazt, ami idejétmúlt lett, és betenni, amiről hivatalos tankönyvben addig nem lehetett beszélni. Tudjuk, hogy a tudomány egyes területei rohamtempóban fejlődnek, a tankönyvben mégis meg kell kísérelni, hogy a tanulók a legkorszerűbb ismereteket találják.

Ne felejtse el a szerző, hogy a tanulók a saját tankönyvéből fognak érettségizni, felvételizni, az itt megszerzett tudás alapján akarnak boldogulni az életben (itthon vagy külföldön), és sokuk számára egy-egy fontos kérdésről annyi marad meg egész életükben, amennyit az iskolában tanulnak – vagy amennyit a tankönyvszerző elárul.

Legyen tanulható és tanítható: A tanulhatóság és taníthatóság elvéhez hozzátartoznak azok a formai követelmények, amelyekkel már foglalkoztunk. Tartalmi szempontból mindenekelőtt azt hangsúlyozzuk, hogy a tankönyv legyen világos vonalvezetésű, könnyen követhető, arányos tagolású. Fontos, hogy az új anyag elváljon az ismétléstől, hogy az egyes anyagrészek logikusan – lehetőleg ciklikusan – kövessék egymást, egymásra épüljenek, hogy a törzsanyag és a kiegészítő olvasmányok, ismeretek világosan tagolódjanak. Ne feledje el a szerző, hogy az elsajátítandó tananyagnak be kell férnie egy-egy tanítási órába, illetve az éves óraszámba, illeszkednie kell a többi tantárgyhoz, és általában a diákok életrendjéhez.

Legyen érthető: szabatos, tárgyszerű, ugyanakkor élvezhető is. Nem árt, ha a tankönyvnek sajátos stílusa van. Ne legyen unalmas, ne legyen bőbeszédű, ne legyen „jópofa,” de túl száraz se legyen. A szerző a hangnem, a tárgyalásmód kialakításakor törekedjen a tárgyszerűségre és a következetességre. Ne felejtse el, hogy gyerekekhez szól, akik mindenre fogékonyak, ami érdekes, számukra használható, amivel eredményeket érhetnek el, amitől sikeresek lesznek az életben.

Talán nem fölösleges megemlíteni, hogy a tankönyvnek nyelvi (helyesírási!), stiláris szempontból tökéletesnek kell lennie. Ennek biztosítására nagyobb kiadók anyanyelvi lektorátust működtetnek, mert hiába kitűnő szaktekintély valaki matematikából vagy biológiából, nem biztos, hogy az egybe- vagy különírás szabályaival vagy az idegen nevek átírásával is kellően tisztában van. Márpedig hiteltelenné válik a legfontosabb tudományos igazság is, ha a diák nyelvi, helyesírási hibát talál benne.

Használható tudást közvetítsen. Nem véletlen, hogy az újabb tantervi követelmények a tudás vagy ismeretszerzés súlykolása helyett a készségfejlesztésre teszik a hangsúlyt. A tankönyvnek is tükröznie kell ezt a szemléletváltást. Sokat beszélnek manapság az egész életen át való tanulás fontosságáról. Ehhez a tankönyv jó kiindulási alapot adhat, ha elég világosan megfogalmazódik benne, hogy mi az, amit egy-egy kérdésről ma tudni lehet, és milyen irányokban várható áttörés, a mai tudásunk meghaladása. A használható tudás egyben azt is jelenti, hogy kapcsolódjon mindennapi életünkhöz. Jó, ha a tankönyvszerző nyitott szemmel jár a világban, tudja, hogy mi érdekli a mai gyerekeket, és hogy egy-egy kérdés hogyan kapcsolódik ahhoz a világhoz, amelyben ezek a gyerekek élnek-mozognak. Ismerik (sokszor jobban, mint a tanárok) a számítógépet, az internetet, tehát érdemes építeni rá. Sokan megfordulnak más országban, kapcsolatba kerülnek külföldiekkel, egyre többen  vállalnak munkát külföldön vagy itthon akarják kamatoztatni nyelvtudásukat, ismereteiket egy nemzetközi környezetben, tehát erre is építeni és hivatkozni kell. Ugyanakkor talán kevesebbet vagy másképp foglalkoznak a hazai hagyományokkal, kicsit leértékelődött (vagy kezd a helyére kerülni?) az itthon megszerezhető tudás: ezt is a kellő súllyal és komolysággal kell kezelni. És ez nemcsak a humán tárgyakra vonatkozik.

Legyen interdiszciplináris és interkulturális. A tanulóban az egyes szaktárgyakban megszerzett tudás egységes világképpé álljon össze és az átjárható legyen, az újabb tudományos felfedezések, a valóság komplex megismerésének folyamatára nevelje a tanulót.

Adjon tanulási stratégiákat. Az újabb módszertan kiemelten foglalkozik a „learning to learn” fontosságával. Ha a diák nem tanulja meg, hogyan kell tanulni, hogyan birkózzon meg egy ismeretlen feladattal, akkor bezárkózik, egész életére elveszti eredendő természetes nyitottságát a világ iránt. Ehhez nyújthat módszertani fogódzót a tankönyv. Ha az adott korszak, egy természeti jelenség vagy társadalmi folyamat világosan, logikusan van leírva a tankönyvben, ha a problémakezelés, a téma felvezetése, kidolgozása, összegzése igazodik a diákok tempójához, észjárásához, akkor az iskolapadból kikerülve is hasonló módszerrel fognak közelíteni az újabb kérdésekhez, és jó esély van rá, hogy nyitottak, érdeklődők – és sikeresek – maradjanak egész életükben.

Manapság sokat foglalkoznak a tanulás-ismeretszerzés és a sikerélmény összefüggésével. Felismerték, milyen jelentősége van az ismeretelsajátításában a sikernek, és ezt a módszertani elvet nemcsak a nyelvtanulásban követik, hanem a matematikában és a természetismereti tárgyak oktatásában is felhasználják.

A tanulók sokkal könnyebben értik és tanulják meg az új ismereteket, ha azt tevékenységekkel kapcsolják össze. Ahogy az osztályterem is kezd átalakulni, katonás padsorok helyett egyre több helyen látunk körben elhelyezett padokat, és a frontális tanítás helyét kezdi átvenni a csoportmunka, úgy a könyvekben is egyre fontosabb szerepet kap a projekt, az egyéni gyűjtésen-kutatáson alapuló tevékenység, a megvitanadó kérdés, a párban vagy csoportban megoldható feladat, valamint az elvégzett munka egyéni és csoportos értékelése.

Legyen fokozatos: A közvélekedés úgy tartja, hogy vannak hagyományosan „könnyű” és „nehéz” tantárgyak, az egyes tárgyakon belül is vannak könnyebben és nehezebben átadható, megtanulható fogalmak és részek. Ezzel a vélekedéssel nehéz szembeszállni, de tankönyvszerzőként arra kell törekedni, hogy több hely és idő maradjon a nehezebb kérdések tárgyalására, és a világos és logikus vonalvezetés mellett lehetőleg a könnyebbtől a nehezebb fogalmakig haladjon a szerző. Használja a hasonlatot, a párhuzamot vagy az ellentétet egy kérdés megvilágítására, világítson rá, hogy mi a hatása egy problémának a diákok mindennapi életére, mi haszna származik belőle, ha ezt vagy azt a kérdést megismeri, meg tudja válaszolni.

Legyen érvényes és átváltható a benne lévő ismeretanyag a továbbtanulás szempontjából. Felvételi dolgozatokat javító tanárok tudnak arról mesélni, milyen kínos, ha a tankönyv tudományosan megalapozatlan vagy meghaladott igazságokat, esetleg valótlanságokat állít, sommás ítéleteket vagy tévedéseket tartalmaz.

Legyen életszerű. A diákokat sokkal könnyebb megfogni, ha a könyvben lévő ismeretanyagot közvetlenül fel tudják használni a mindennapi életükben. Másrészt könnyebb megérteni bármilyen bonyolult összefüggést, ha azt látható, tapasztalható jelenségekből vezeti le a szerző.

Legyen toleráns. Ne legyen kirekesztő szemléletű. Neveljen a népek, nemzetiségek, etnikai csoportok, a határainkon belül és kívül élő kisebbségek és a szomszédnépek elfogadására, megértésére.

Ugyanez vonatkozik a nemek, fajok, társadalmi rétegek és csoportok, felekezetek egyenlő elbírálására, előítéletektől mentes bemutatására.

A másság tiszteletére a történelem vagy irodalom tankönyv éppúgy adhat példát, mint egy matematikai feladagyűjtemény, a környezetismeretről szóló tankönyv vagy az énekkönyv.

Az iskola alapvetően az esélyegyenlőség színtere. A tudás mindenki számára megszerezhető, tehát a tankönyvnek is ezt a szemléletet kell tükröznie.

Legyen mentes a napi politikai, ideológiai csatározásoktól. Ezt az elvet könnyebb leírni, mint betartani. A könyvkészítés minden szereplője egy térben és időben erősen meghatározott környezetben él, meghatározott tantervi és módszertani követelmények szerint dolgozik, amelyektől ha akarná, se tudná függetleníteni magát. A kiadónak (és közvetve a szerzőnek) létérdeke, hogy könyvei megfeleljenek az éppen aktuális tantervi követelményeknek. Az elmúlt évtizedek gyakran változó irányelvei néha mégis lehetetlen helyzet elé állítják a tankönyvkészítőket. A napi politika óhatatlanul beszivárog a tankönyvkiadás gyakorlatába is. Mégis minden szereplőnek tudnia kell, hogy a tankönyv nem politikai pamflet, nem lehet kiszolgálója és áldozata ezeknek a csatározásoknak.

Reklámok
One Comment
  1. Annak, hogy a napi politika beszűrődése akár egy ártatlannak tűnő matematikapéldán keresztül is milyen kártékony lehet, talán a legeklatánsabb példája Asne Seierstad művében, A kabuli könyvárus c. regényben (Ulpius-ház Könyvkiadó, Budapest, 2005, Dezsényi Katalin fordítása) olvasható: “A kis Omárnak van egy kalasnyikovja és hozzá három tölténytára. Mindegyik tárban húsz töltény található. Töltényei kétharmadát ellövi, és megöl hatvan pogányt. Hány pogányt öl meg minden egyes töltényével?”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: