Skip to content

Ábrák, táblák, függelékek

május 2, 2012

Az ábrákról lesz még szó a továbbiakban, most csak annyit, hogy jó, ha a tankönyvben minél több ábra van. Ez a szándék persze nem mindig találkozik a kiadói elvárásokkal, mert az ábra pénzbe kerül, az ábrákkal mindig gond van, és nem minden ábra szolgálja az alkotók szándékait. Elméletileg azt mondhatjuk, hogy az a jó ábra, amely hűen illusztrálja a törzsszöveget, kiegészíti, megvilágítja (vagy éppen ellenpontozza), tovább értelmezi a tudnivalókat. Ha viszont az ábra túlzsúfolt, elmosódott, nehezen értelmezhető, akkor inkább zavarja, mint segíti az olvasást, a szövegértést. Ha mondjuk a szerző egyetlen ábrán akarja megmutatni a magyar szabadságharc minden jelentős csatáját, a seregek vonulását, vagy a felfedezések korának minden hajóútját szeretné egy bélyeg nagyságú képen bemutatni, akkor jobb, ha lebeszéljük róla.

Az ábra és az ábraaláírás a könyvben szervesen összefügg – a nyomdai előkészítés során azonban külön úton jár. Tehát a levonatban nem árt szigorú szemmel ügyelni arra, hogy mondjuk Petőfi képe alatt ne Arany János neve szerepeljen, vagy ha az ábraaláírást arab számmal kezdtük, az ne változzon római számmá a harmadik fejezetben, hogy az ábraaláírás még véletlenül se csússzon át a következő oldalra, hogy ha az Ábrajegyzék a kötet végére kerül, akkor az oldalszám biztosan egyezzen a törzsszöveg megfelelő oldalával.

A táblázatok hasonló funkciót töltenek be (és hasonló veszélyeket jelentenek a szerkesztő számára), mint az ábrák. Egy jó táblázat sok olyan tényt tud megvilágítani, amelyet szöveges magyarázattal csak nehezen, hosszadalmasan lehetne érthetővé tenni. Formai szempontból alapkövetelmény, hogy kiférjen egy oldalra (mert képtelenség bármilyen tanulságot levonni, ha folyton lapozni kell). Ugyanilyen fontos, hogy a táblázat „összege” biztosan megegyezzen a részeredményekkel. Ha mondjuk, Magyaroszág megyéit ábrázoljuk táblázatos formában, nem árt meggyőződni róla, hogy az egyes megyék lakosságszáma kiadja-e az ország összlakosságát.

Nyelvtani összefoglalókban is nagyon hasznos a táblázat. A szerzők rendszerint mondatelemekkel illusztrálják, hogy hogyan változik például az ige, a főnév az egyes vagy a többes szám állító, kérdő vagy tagadó alakjaiban. De jó, ha a szerkesztő ügyel rá, hogy a táblázat minden mondateleme kiad-e egy értelmes mondatot.

A számítástechnika közepesen képzett szerzője hajlamos rá, hogy rabul essen bizonyos szövegszerkesztő vagy táblázatkezelő programok csábításának, és a hagyományos táblázat helyett tömbökkel vagy „tortaszeletekkel,” „dashboardon” vagy vadul indázó grafikonokon mutassa be a népeségszaporulat alakulását, a termelés növekedésének vagy csökkenésének összetevőit. Ezzel is érdemes csínján bánni. Ha a grafikon zsúfolt, túlságosan bonyolult, akkor többet árt, mint használ.

Sokféle függelék kerülhet a könyv végére, és ahány, annyiféle veszélyt jelenthet a kezdő szerkesztő számára. Időnként a tankönyvi jóváhagyás egyik alapkövetelményeként bukkan fel, hogy a kötet végén legyen szómagyarázat, kislexikon. Szokás idegen szavak magyarázatát mellékelni, nyelvkönyvekbe nyelvtani összefoglalót tenni a törzsanyag végére, ugyancsak nyelvkönyhez szokás szószedetet készíteni, munkafüzethez, feladatlapokhoz megoldókulcsot is adni. Ezekről összefoglalóan azt lehet mondani, hogy akkor jók, ha pontosan, sőt, tökéletesen illeszkednek a törzsanyaghoz. Vagyis, ha a főszövegben azt állítjuk, hogy Petőfi 1822. december 31-én éjszaka született, akkor a kislexikonban ne írjuk azt, hogy 1823. január 1-én jött a világra; ha a munkafüzet 14. oldalán tizenkét igaz-hamis kérdés szerepel, akkor a megoldókulcsban is tizenkét megoldás legyen, és a megoldás sorrendje se változzon; hogy az idegen szavak magyarázata – horribile dictu!, a kiejtése – pontos és helyes legyen. Ugyanilyen fontos, hogy egy könyvsorozat (például történelem- vagy biológiakönyv a gimnázium 1-4. osztályai számára) egyes darabjainak kislexikona ne ismételje meg (főleg ne egymásnak ellentmondó tényekkel) a már korábban szereplő fogalmakat, személyeket. Nyelvkönysorozat esetében például gyakran fölmerül, hogy érdemes-e az igék rendhagyó alakjainak táblázatát az első kötetben közölni, ha mondjuk a befejezett múlt időt csak a második vagy a harmadik kötetben tanulják a diákok. Ez utóbbiról az a véleményem, hogy érdemes; biztosan nem árt, ha a gyerekek mindhárom alakját megtanulják egy igének, akkor is, ha csak később kezdik el használni.

Lehet, hogy a függelék – legalábbis a szerkesztő számára – buktatókat rejt. De semmiképpen se szeretném azt a látszatot kelteni, hogy fölöslegesnek, kerülendőnek tartom. Sőt: azt gondolom, hogy nagyon is jó, ha a tankönyv minél több referencia-anyagot tartalmaz. A gyerekek nagyobb része nem jut el a könyvtárba, nem fog órákon át böngészni az interneten, ha egy idegen szó magyarázatát akarja megtudni vagy egy történelmi hírességről többet akar olvasni. Egy jó kislexikon még évek múlva is hasznos lehet. Egy nyelvtani összefoglaló (például az igeidők összehasonlító táblázata) sok mindent megvilágít, ami az első találkozáskor még nem volt magától értetődő. Vagyis jó, ha minél több hasznos melléklettel egászítjük ki  a törzsanyagot. De ne sajnáljuk rá az időt, ami a főszöveg és a függelék összevetésével jár!

Advertisements
Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: