Skip to content

A címnegyed

április 28, 2012

Idősebb kollégák még használják ezeket a bűvszavakat: recto és verso. Nevezzük most egyszerűen az első páros és páratlan oldalnak. A dolog azért sem egyszerű, mert ahány könyv, annyiféleképpen kezdődik. Van olyan kiadvány, ahol használnak előzéklapot, van, ahol megnyomják a borító belső oldalait is, és van olyan, ahol az első címoldalt a harmadikon megismétlik.

Ami esetünkben fontos: a címnegyed a belív része, és a kiadók többségében egyszerűen más úton jár, mint a borító. A két út rendszerint csak a nyomdai összehordásnál ér egybe. Tehát nagyon fontos, hogy a szerző és a szerkesztő ügyeljen arra, hogy a borító szövege pontosan egyezzen meg a címnegyedével, mert a továbbiakban nincs ember, aki a különbséget észrevegye. Ha ne adj Isten, valakinek eszébe jut, hogy menet közben meg akar valamit változtatni a borítón, ezt a változást minden résztvevővel (írásban) közölni kell, és minden létező helyen (címnegyedben, előszóban, utószóban, ismertetőben) gondosan végig kell javítani.

Apróságnak tűnik, de sok neheztelés, félreértés származhat abból, hogy több szerző esetén milyen sorrendben, teljes névvel vagy csak a családi nevükkel, esetleg rövidítve szerepelnek a résztvevők, kiírjuk a foglalkozásukat és a tudományos fokozatukat is. Fontos, hogy ezeket a kérdéseket a résztvevők együtt döntsék el, és ki-ki kellő mérsékletet tanúsítson az ügy érdekében. Mert ugyancsak furcsán festene, ha mondjuk ennyi mindent kellene felírni: Ifj. Dr. Szerémségi Nagy Elemér nyugalmazott főiskolai docens – Kicsi-Húzós Dabrónaki Töhötöm akadémiai levelező tag – Zalakovácsi Hunyadi Eleonóra tanszékvezető egyetemi tanár. Ugyanez vonatkozik a további résztvevőkre is, mert itt kell szerepelnie a bírálónak, az anyanyelvi lektornak, a sajtó alá rendezőnek, az előszó-utószó, jegyzet, bibliográfia stb. készítőjének. Újab időkben, ha a könyv fölkerül a hivatalos tankönyvjegyzékre, szerepeltetni kell a hivatalos bírálók nevét is. És még valami: a titulusokat utánnyomás esetén nem árt frissíteni.

Nagyobb kiadókban van valaki, aki nyilvántartásba vesz minden befogadott kéziratot. Az ő feladata, hogy a kiadó rendszerének megfelelő raktári számot adjon a műnek, és beszerezze az ISBN vagy/és az ISSN számot. Kisebb kiadók (vagy alkalmi kiadványokat megjelentető műhelyek) erről hajlamosak megfeledkezni, mint ahogy arról is, hogy az Országos Széchenyi Könyvtártól kapott ISBN-számért cserébe megjelenés után meghatározott számú példányt kötelesek küldeni a könyvtárnak.

A kolofon – bár nagyon antikos csengésű kifejezés – meglehetősen új találmány, és főleg a régiónkra jellemző. Fel kell benne sorolni mindazokat, akik elvileg felelnek a kiadványért (bár még nem hallottam, hogy felelősségre vonás esetén bárki ennek alapján tájékozódott volna), továbbá, hogy hányadik kiadásról van szó, és melyik nyomdában készült. Valószínűleg semmi nem történne, ha ez egyszer kimaradna a könyvből (ahogy se nagyapáink idejében, se a világ nagyobb részén nem szokás ilyen adatokat feltüntetni), de manapság magyar könyv nem jelenhet meg kolofon nélkül. (Az ötvenes évektől szokás volt a példányszámot is közölni, de állítólag egy befolyásos szerző följelentette a kiadót, hogy ha X ennyi ezer példányban jelenik meg, akkor ő miért nem kétszer annyiban, mire a rivális kiadók kivételesen megegyeztek, hogy egyöntetűen elhagyják a példányszám közlését.)

Itt említjük a könyv egyik fontos tartozékát, annál is inkább, mert a nyugati kiadók – akik mitse tudnak a kolofonról – gyakran kikötik, hogy licenszkiadásnál, átvételnél a második vagy harmadik oldalon szerepeljenek az alábbi adatok: a „copyright” és az „acknowledgement” – vagy magyarul a mű szerzői jogtulajdonosa, és mindazon szerzők, kiadók, intézmények, akik valamely jogvédett anyagot a kiadó rendelkezésére bocsátottak.  Ismerve a magyar szerzők és kiadói emberek egy részének tájékozatlanságát, és ismerve, hogy milyen komoly anyagi kérdésekről van szó, ezekről a fogalmakról valószínűleg két külön könyvet kellene írni a témát alaposabban ismerő szakembereknek.  Itt és most annyit szögezzünk le, hogy a módosított szerzői jogi törvény életbe léptetésével nagyjából megszűnt a szabad felhasználás joga. Ez alól a tankönyv se kivétel! Minden idézet, részlet, illusztráció származik valahonnan, valakinek a szellemi terméke, amiért jogi és anyagi ellenszolgáltatás illeti meg. A két fogalom mögött újabb szerződések, egyezkedések hosszú sora áll, aminek lebonyolítása a kiadók, illetve a jogtulajdonosok magánügye. (A szerződés kérdéseire majd egy későbbi bejegyzésben még visszatérünk.) Az elmúlt ötven évben a magyar kiadók gyakran elmulasztották megkérni ezeket a jogokat, de az Európai Unióba való belépésünkkel megszaporodtak a szerzői jogi perek, és a kiadók (nem ritkán saját kárukon tanulva) mindinkább rákényszerülnek a szellemi tulajdon tiszteletben tartására.

Advertisements
Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: