Skip to content

A borító

április 27, 2012

Itt említjük, de akár külön bejegyzést is megérdemelne a könyv alakjának kérdése. Nálunk is, más országokban is állandó vita tárgya, hogy melyik az ideális tankönyvméret. Gondoljuk el, hogy a tanuló naponta hány könyvet és füzetet, atlaszt és egyebeket cipel az iskolatáskájában. Nem mindegy tehát, hogy egy-egy tantárgyhoz milyen méretű, súlyú könyvet és kiegészítőt kell bepakolnia.

De azt sem árt figyelembe venni, hogy az adott tantárgynak melyik méret felel meg a legjobban. Vannak olyan tárgyak (mint például az irodalom vagy a történelem, de a kémia, biológia vagy a fizika is ide tartozik), ahol a törzsanyagot vagy a főszöveget számos illusztráció, idézet, „vendégszöveg” egészíti ki, ellensúlyozza vagy alátámasztja. Ilyenkor optikailag is el kell választani a szövegfajtákat. Lehet színnel jelölni a különbséget, de lehet úgy is tervezni, hogy vendégszöveg a lap szélső harmadában, más betűfokozattal, tömbösítve kap helyet. Ehhez persze olyan könyvméretre van szükség, amely megengedi a három- vagy négyhasábos szedést.

Nálunk alapvetően az A/4-es és a B/5-ös formátum honosodott meg. Korábban használták az A/5-ös, az AK/40-es és az ún. francia formátumokat is. A zsebkönyvek – pl. egy nyelvkönyvhöz kiadott szószedet, egy társalgási mintakönyv – általában B/6-os formátumban készülnek.

Fontos és sok szempontból meghatározó kérdés a borító anyaga. Korábban szinte minden tankönyv kemény táblával készült, manapság éppen az ellenkezője igaz. Mindkettőnek vannak előnyei és hátrányai. A kemény fedél vitathatatlan előnye a tartósság (feltéve, ha a belív elég masszívan van beragasztva vagy befűzve), hátránya, hogy nehéz. A puha borító is lehet tartós, főleg ha fóliával vagy műanyaggal meg van erősítve, de tagadhatatlan, hogy hamarabb gyűrődik, mint a kemény tábla.

A borítónak – amellett hogy védi a könyv beltartalmát – fontos marketing funkciója is van. Figyelemfelkeltőnek kell lennie, mivel a tanár, a diák, a szülő ezt látja meg először a boltban, a könyvbemutatón vagy a prospektusban. Egyedi, különleges, mégis illeszkedik a tantárgy vagy a sorozat, vagy/és a kiadó többi könyvéhez. A nagy múltú nyugati kiadók könyveit rendszerint már messziről meg lehet ismerni, és egy jól bevezetett, elfogadott „layout” egyben garanciát is jelent a vásárlónak.

Sokat vitatkoznak azon, hogy mi a jobb: a betűs vagy az ábrás borító. Egy jól eltalált fénykép gyakran többet árul el a könyvről, mint a mégoly pontos szöveges információ. De az ízléses betűs borító is lehet figyelemfelkeltő. Mindennek az ellenkezőjére is bőven akad példa. Vannak olyan borítók, ahol a grafikai megoldások éppenséggel nehezítik a könyv címének megértését (ilyen például, amikor a grafikus valami egzotikus betűfajtát választ vagy olyan hatásvadász illusztrációt készít, ami elriasztja a vásárlót), és van olyan könyv, aminek a borítója tele van betűvel, épp csak az nem derül ki, hogy  kinek való, és miről szól.

Általánosságban azt lehet mondani, hogy a borító harmonikusan illeszkedjék a könyv tartalmához: csábítsa, informálja, sőt, nevelje (de semmiképp ne tévessze meg) a vásárlót, a felhasználót.

Ugyanez vonatkozik a gerincre és a hátsó borítóra is. Ne feledjük el, hogy a könyvesboltban rendszerint csak a könyv gerince látszik, tehát ha azon valami egészen más szín, cím van, mint az első borítón, soha nem fogják megtalálni a keresett könyvet. Jó, ha a címet a hátsó borítón is megismételjük. Ezenkívül újabban itt kap helyet a „fülszöveg,” aminek ugyan semmi köze a szó eredeti jelentéséhez, mivel az a behajtható védőborító két szélét jelentette, de a funkciója változatlanul az, hogy röviden tájékoztassa a vásárlót, hogy miről szól a könyv, mire használható, milyen kiegészítőket lehet hozzá kapni, és mit lehet tudni a szerzőről. Egyes kiadók a szerző fényképét is itt helyezik el, ami esetenként jó marketing eszköz.

Nálunk az a szokás, hogy a borítón szerepeljen a szerző neve, a mű címe és a kiadó neve. A nyugati tankönyveken gyakran hiába keressük a szerző nevét; legfeljebb a harmadik vagy a negyedik oldalon derül ki, hogy egy ember vagy egész szerzőgárda dolgozott a könyvön.

Kardinális kérdés, hogy mi legyen a könyv címe. Van, aki arra esküszik, hogy elég, ha csak ennyit árul el magáról: „Kémia 7.” vagy „Természetismeret 4. osztályosoknak.” Van, aki addig el sem indít egy három-négy kötetből álló sorozatot, ami nincs egy „blickfangos” címe. De ebből is származnak bonyodalmak. Mert könnyen kiderülhet, hogy ami illett az első kötethez, az félrevezető a harmadik kötetnél vagy ami jó cím a tankönyvnek, az nem jó a munkafüzetnek. Eleve kérdés, hogy mi legyen az a motívum, ami összeköti a sorozat darabjait, de ugyanakkor illeszkedik is az egyes darabok megkülönböztető jegyeihez vagy fordítva, mitől legyenek hasonlóak és mégis mások a sorozat, tankönyvcsalád egyes darabjai. (Ismerjük annak a szülőnek a dühét, aki az iskolakezdés zűrzavarában az X sorozat tankönyvéhez az Y sorozat munkafüzetét veszi meg vagy annak a diáknak a kétségbeesését, aki reggel, álmosan a munkafüzet helyett a feladatlapokat, a Sikerkönyvek 1/A helyett az 1/B-t vagy a Start című informatikakönyv helyett a Rajt című nyelvkönyvet csomagolja be.)

E sorok írója a maga bőrén tapasztalta, hogy micsoda zűrök származtak abból, amikor egy zseniálisnak gondolt sorozatcíméről egyszercsak kiderült, hogy ezen a címen már megjelent egy német és egy angol kiadó sorozata is. Szerencsére a mi könyveink még nem kerültek ki a nyomdából, így meg lehetett változtatni a címet, de jó időbe telt, míg minden katalógusból, prospektusból, minden szerződésből és elszámolásból eltűnt a tervezett cím, amíg a kiadó minden osztályával és minden gyanútlan érdeklődővel meg lehetett értetni, hogy ez a könyv azonos a más címen meghirdetett könyvvel, illetve hogy azt a bizonyos című könyvet ne nálunk keresse.

Látható, hogy a borító kialakításában nincsenek kizárólagos megoldások. Legjobb, ha minél többen részt vesznek a „zsűrizésében,” mert a közös gondolkodásból csak jobb ötletek születhetnek.

Visszatérő kérdés, hogy vajon a szerzőnek szabad-e, joga van-e hozzászólni, meghatározni vagy eldönteni, hogy milyen legyen a borító. Erre megint nem lehet általánosan érvényes szabályt találni. Egyáltalán kérdés, hogy vajon a könyv borítója (amelyet rendszerint a kiadó által felkért grafikus készít el) ugyanolyan szellemi tulajdona-e a szerzőnek, mint a könyv belseje. Olvastam olyan levelet, amelyben a szerző a kiadó vezetőjének közbenjárását kéri (és jogi lépésekkel fenyegetőzik), amiért a grafikus a saját borítótervét (és nem a szerző elképzelését) akarta megvalósítani. És néhány éve a Publishers Weekly adott hírt arról, hogy az egyik kiadó beperelte a másikat, amiért az utóbbiak egyik borítója kísértetiesen hasonlított az övékére. Régebben hallottam – bár leírva soha nem láttam -, hogy az egyszavas cím szabadon felhasználható, a többszavas cím, mivel az feltehetően egyedi és szokatlan szóösszetétel, az író leleménye, tehát szellemi tulajdon, és mint ilyen, védett. Van olyan szerző, aki még egy sort se írt le, de a könyv vagy a sorozat címét tudja, és van, aki szinte a nyomdába adáskor (a szó szoros értelmében) álmodja meg a címet.

Jó, ha a szerzőnek van valami elképzelése a könyv címéről és a borítójáról, még jobb, ha több is van, de nem szerencsés, ha ehhez mindenáron ragaszkodik. Engedje, hogy külső szemlélők  (ne adj Isten, szakemberek!) is beleszóljanak, és inkább együtt gondolják ki a végső címet és a könyv küllemét.

Advertisements
Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: